1930 februárjában a szervezők levelekben keresték meg a résztvevőnek tervezett nemzetek azon klubjait, amelyekről úgy gondolták, hogy a szezon végén bajnoki címet nyerhetnek. Április közepére már körvonalazódtak a torna résztvevői. Az korán eldőlt, hogy a külön klasszist képviselő angol és skót bajnokságból senkit sem tudnak meghívni, mivel a két ország futballszövetsége 1928-ban kilépett a FIFA-ból. A Sheffield Wednesday és a Glasgow Rangers helyett a portugál bajnok Benficát tervezték meghívni, ám ők visszamondták a részvételt. Végül a csehszlovák és a belga bajnokkal vették fel a kapcsolatot, a Slavia Prága és a Cercle Bruge pedig vállalta a részvételt. Magyarországról az első bajnoki címére törő Újpestet hívták meg, bár a biztonság kedvéért a Ferencvárosnak is postáztak egy meghívót, arra az esetre, ha mégsem a lila-fehérek szereznék meg az aranyérmet. A francia bajnok FC S?te és a spanyol aranyérmes Atletic Bilbao is biztosra ígérte a részvételét. Az osztrák bajnoki címre esélyes Rapid Wien azonban már elígérkezett nyárra, ők nem tudtak részt venni, helyettük a harmadik helyen álló Vienna indult.
2010.11.01. 19:21
genfi torna II.
A torna két okból is újdonságnak számított:
1. Külföldi klubcsapatok közötti, szervezett, téttel bíró (tehát nem barátságos vagy ad-hoc) tornáknak, kupáknak ekkor még nem volt komolyabb hagyománya.
Európában az első nemzetközi kupasorozatot 1897-ben John Gramlick, a Vienna Cricket and Football-Club alapító tagja írta ki Challange Cup néven. A serlegért az Osztrák-Magyar Monarchia zömében bécsi, budapesti és prágai csapatai csaptak össze az 1911-ig tartó sorozatban. Ezt az első világháborúig Európa-szerte további hat kupasorozat követte, ám ezek a gyakran gyengébb, a futball élvonalától vagy akár saját országuk élvonalától távol lévő csapatokat felvonultató tornák sokszor sem igazán komoly színvonalat nem képviseltek, sem komolyabb érdeklődést nem váltottak ki. A résztvevőket jellemzően nem játékerejük, hanem a földrajzi közelségük határozta meg. Ezeken a sorozatokon kívül az 1900-as párizsi és az 1904-es St. Louis-i olimpián rendezett futballtornát is klubtornának nevezhetjük: 1900-ban az angol Upton Park, 1904-ben a kanadai Galt FC szerzett olimpiai aranyérmet, a mindkétszer mindössze három klubcsapatot felvonultató, az olimpián csak bemutatósportágként szereplő futbaltornán.
Az első világháború kitörését követően tovább romlott a helyzet, mivel az antant és a központi hatalmak között nemcsak a diplomáciai, hanem a sportbeli érintkezések is gyakorlatilag megszűntek. Ennek leghíresebb példája az 1920-as, antwerpeni olimpia, ahol a vesztes nemzetek nem vehettek részt. Az első alkalom, amikor központi hatalom futballklubja antantcsapat ellen barátságos mérkőzést játszott, csak 1923-ban jött el. Az első ténylegesen komoly európai kupát 1927-ben az osztrák futballcézár Hugo Meisl javaslatára Ausztria, Jugoszlávia, Csehszlovákia és Magyarország futballszövetségei közösen írták ki. A Közép-Európa-kupa névre keresztelt sorozat a második világháborúig nagy sikerrel futott, a későbbiekben olasz, svájci és román csapatok is részt vettek rajta. Ám ez a sorozat sem érintett minden európai klubot, ráadásul nem csak az aranyérmesek, hanem a második helyzettek, sőt, a harmincas évek második felében már a harmadik és negyedik helyezettek is indulhattak. A BEK-hez hasonló kieséses rendszerben, két mérkőzésen döntötték el, hogy ki jut tovább. Genfben próbálkoztak először azzal, hogy a kontinens minden jelentős bajnoksága győztesének rendezzenek tornát.
2. Korábban még sehol sem rendeztek klubtornát ennyi résztvevővel.
A korszakban klubcsapatok jellemzően túrák során találkoztak egymással. A nyári és a téli bajnoki szünetben a klubok nyakukba vették a kontinens egy-egy részét, és komoly fellépti díjat kérve játszottak túramérkőzéseket. A találkozók sokkal inkább a bevételek növelését célozták, mintsem a sportbeli különbségek eldöntésére szolgáltak. A célországok jellemzően gazdagok, míg a túrázó csapatok szegényebbek, de jelentős játékerőt képviselők voltak. Ettől csak a különböző városok által kiírt húsvéti és pünkösdi, általában négy csapatot felvonultató tornák tértek el. Olyan, egy városban megrendezett torna, ahová 2-3-nál több külföldi csapat volt hivatalos, nem létezett, hiszen a klubok költségeit a rendezőnek kellett megtérítenie. Válogatott tornákon más volt a helyzet. Az 1908-as londoni olimpián már ténylegesen válogatottak vettek részt. Londonban öt, 1912-ben Stockholmban már tizenegy ország - köztük a magyar válogatott - vett részt a küzdelmekben. A FIFA 1920-ban az olimpiai futballtornát hivatalosan is amatőr futball-világbajnoksággá nyilvánította, így a húszas évek játékain már 14 (1920), 22 (1924) majd 17 (1928) csapat vett részt. Így a genfi tornát a résztvevők nagysága miatt csakis az olimpiai futballtornákhoz hasonlíthatjuk.
1930 februárjában a szervezők levelekben keresték meg a résztvevőnek tervezett nemzetek azon klubjait, amelyekről ú
2010.11.01. 19:20
genfi torna
Az európai labdarúgás csúcsát ma az UEFA Bajnokok Ligája, 1992 előtt a Bajnokcsapatok Európa-kupája jelentette. Az 1955 óta megrendezett sorozatban a kontinens bajnokcsapatai küzdenek az elsőségért, azért, hogy eldöntsék, ki Európa legjobbja, bajnoka. A sorozatot még sohasem nyerte meg magyar csapat. 1930-ban, 25 évvel a BEK indulása előtt és 24 évvel az Európai Labdarúgó-szövetség, az UEFA megalapítása előtt egyszer már találkoztak Európa élcsapatai. A Bajnokok Ligája elődjének számító genfi tornát egy magyar csapat, az Újpest nyerte.
1929 májusában a FIFA barcelonai kongresszusán döntés született arról, hogy az első futball-világbajnokság 1930-ban, Uruguayban kerül megrendezésre. A döntés érthető volt, hiszen az addigi legfontosabb tornát, az 1914-ben hivatalosan is "amatőr labdarúgó-világbajnokságnak" nyilvánított olimpiai futballtornát 1924-ben és 1928-ban is Uruguay válogatottja nyerte. A dél-amerikai ország továbbá egy új stadion felépítését és a résztvevők utazási költségének megtérítését is vállalta. Ennek ellenére 1929 késő őszén, 1930 kora tavaszán az európai nemzetek labdarúgó-szövetségei egymás után döntöttek úgy, hogy lemondják a világbajnoki részvételt. A döntő érv jellemzően az volt a szövetségek részéről, hogy az akkoriban csak hajóval teljesíthető, mindkét irányban két hétig tartó dél-amerikai út és maga a szintén kéthetesre tervezett torna túl nagy kiesést jelent a kluboknak. Azokban az országokban, ahol már bevezették a professzionalizmust, a főként mérkőzések bevételéből élő klubok nem tudták két hónapra nélkülözni legjobbjaikat és így elveszíteni bevételi forrásaikat. Az amatőr játékosok viszont nem tudtak ilyen hosszú időre otthagyni állásukat. A szövetségek pedig nem rendelkeztek megfelelő anyagi háttérrel ahhoz, hogy megtérítsék a klubok és a játékosok anyagi hátrányát, így végül a távolmaradás mellett döntöttek.
1930 áprilisában - két hónappal a FIFA által megszabott nevezési határidő lejárta után - még úgy tűnt, hogy egyetlen európai válogatott sem vesz részt a tornán. A montevideói szervezők klubcsapatokat próbáltak rábírni az utazásra, hogy ők képviseljék az országukat, ám ez a labdarúgó-szövetségek ellenállásán hiúsult meg, akik nem akartak hiányos válogatottakat indítani a világbajnokságon. Végül a FIFA elnöke, Jules Rimet személyes közbenjárására, az utolsó pillanatban sikerült rávenni Belgiumot, Franciaországot, Jugoszláviát és Romániát a részvételre. Ekkor még mind a négy országban amatőr bajnokságokat rendeztek, a profilobbi távol tartotta az európai kontinens többi válogatottját a részvételtől.
Látva az uruguayi világbajnokság európai sikertelenségét, a genfi székhelyű futballcsapat, a Servette FC vezetői komoly vállalkozásba fogtak. Az 1890-ben alapított bordó-fehér klub negyvenéves jubileumát és épülő stadionja nyári felavatását egy nagyszabású futballtornával kívánta megünnepelni. Az agilis elnök, Paul Addor vezetésével az eseményre a német, az angol, az osztrák, a skót, a spanyol, a francia, a holland, az olasz és a magyar bajnokcsapatot kívánták meghívni.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
